Játékos konverzió növelő marketing eszköz

Az alábbi cikkben egy olyan eszközt mutatunk be, ami ugyan még tesztelés alatt áll, de már nagyon jó eredményeket sikerült elérni vele. Az első webáruháznál  136%-kal sikerült növelnie a vásárlási konverziós rátát. Sikerült több mint duplájára emelni ezt a mutatót.

 

A részleteket a poszt további részében olvashatod, viszont ha egyből ki szeretnéd Te is próbálni a rendszert, akkor kattints ide!

A projektről röviden

Termékünkkel legyőzhető az óriási reklámzaj. Segítségével az érdektelen látogatót is meg lehet mozgatni.

Ez a marketing eszköz, egy kerék, amit a látogató megpörget és a végeredmény valamilyen kupon lesz, ha nem volt szerencséje, akkor pedig semmi. Mivel mobilon is működik, ezért fizikai boltban is tökéletesen használható. Az első tesztalanyunknak készített kereket itt találod. Próbáld ki!

A hipotézisünk az volt, hogy a kerék segítségével a látogatókat rá lehet venni egy kis játékra, a kapott nyeremény hatására pedig könnyebben lehet vásárlót faragni a látogatókból. Megfelelő ajánlattal a kerék segítségével meg lehet növelni a bevételt a marketing költségek növelése nélkül.

Hogy mit nyerhet a látogató, az a bolt felajánlásától függ. Érdemes valami olyan megoldást választani, amihez mindenképpen vásárolnia kell a látogatónak. Egy upsell termék vagy egy kedvezmény kupon megfelelő választás.

Ha belegondolunk, akkor ez a megoldás eddig nem nagyon tér el az eddig megszokottaktól. Például, mikor hírlevél feliratkozásért cserébe valamilyen kupont adnak a boltok.

Igen, a pörgetést követően a látogatók egy kupont kapnak. Viszont a csavar az egészben az, hogy játszani kell érte. Ha úgy vannak összeállítva a mezők, akkor nem biztos, hogy nyerni fog a látogató.

De gondolhatnánk, hogy a story még így is elég rizikós a vállalkozás szempontjából. Mi van, ha a látogatónak nem tetszik a kipörgetett kupon? Igen, sajnos az benne van, hogy emiatt nem fog éppen akkor vásárolni. Viszont van lehetőség újabb pörgetésre is, ami miatt vissza fog jönni az oldalra, időt fog ott eltölteni. Emellett ne felejtsük el, hogy az emberek imádnak játszani és ez egy olyan játék, amivel nem veszíthet. Nincs semmilyen kockázat!

Emellett a hipotézis másik része az, hogy a látogatókat vásárlásra tudjuk ösztönözni a segítségével. Új látogatók vásárlókká válhatnak. Direkt számukra létrehozott, szegmentált kampánnyal, csak őket célozva. Illetve a régebbi vásárlókat új vásárlásra lehet rávenni. Például, a köszönő emailben, vagy a vásárlást követő adott időszakban elküldeni a vásárlónak a kerék linkjét.

A fenti elgondolásból indultunk ki, ezek alapján kezdtük el fejleszteni a marketing eszközt. Szándékosan nem írok nevet, mivel még nincs neve. Az egész egy teszt jelenleg. Meg szeretnénk bizonyosodni arról, hogy a fenti állításaink megállják-e a helyüket, ezért olyan vállalkozásokat kerestünk (és keresünk még most is!), akik szívesen kipróbálják a rendszert. A teszt után pedig közösen kielemezzük, hogy mennyire volt hatékony.

Az első tesztalanyunk pedig Andi és a manoshop.hu volt. A kampányuk a napokban ért véget és ahogy azt a bevezetőben olvashattad, elég jól sikerült.

Lássuk akkor kicsit részletesebben!

A kampány

Andi olyan látogatókra helyezte a hangsúlyt, akik már valamilyen módon kapcsolatban állnak a bolttal, mivel az elsődleges csatorna a hírlevél volt. E-mailben küldte ki a kerék landoló oldalára mutató linket. Emellett Facebook kampányt is létrehozott és természetesen a webshopban is jól látható helyen jelent meg a kerék, sőt még remarketing kampányt is indított.

A honlapon popup segítségével irányította a látogatókat a kerékhez, aminek az lett az eredménye, hogy az 5-7%-os átkattintást sikerült drasztikusan, 220%-kal megemelnie 16%-ra. Igen, ezek csak kattintások, de nagyon jól demonstrálja, hogy az emberek mennyire szeretnek játszani, mennyire szomjaznak az újra. Hiába utálja szinte minden látogató a popupokat, mégis sikerült egy ennyire kiemelkedő eredményt elérni.

A korábbi popupokon 5%-os kedvezményt illetve vásárlás mellé ajándékot kínáltak. A kerék landoló oldalára mutató popup így nézett ki:

manoshop szerencsekerék

A kampány hatására sikerült a látogatók számát duplájára emelni az előző év azonos időszakához viszonyítva. Emellett érdemes kiemelni, hogy a kampány áprilisban futott, ami Andi szerint egy elég halvány forgalommal rendelkező hónap.

A kb. 2 hetes kampányidőszak alatt az alábbi interakció volt a kerékkel:

manoshop szerencsekerék eredmények

Ez alapján látható, hogy 386 pörgetés történt összesen, amiből volt 66, amikor a ’Nem nyert’ mezőt pörgette ki a látogató. Vagyis 320 pörgetés végződött nyereménnyel.

Ezzel, a hipotézisünk egyik részét sikerült igazolni, vagyis az emberek szeretnek játszani. Egy játékkal több embert lehet megmozgatni, mint a hasonló eredményeket ígérő, de átlagos megoldásokkal.

Vásárlások

Térjünk a lényegre, ami mindenkit foglalkoztat: mégis mennyi beváltás történt, mennyivel sikerült növekedni?

Andi külön kupon kódokat hozott létre a kerék számára. Egy kupont egy vásárló csak egyszer használhatott fel. Így tökéletesen el lehetett különíteni a kerék által generált vásárlásokat a ’normál’ vásárlásoktól. Ezáltal könnyedén tudunk vásárlási konverziós rátát is számolni.

A két hét alatt 7-en váltottak be olyan kupont, amit csak a kerék megpörgetésekor lehetett megszerezni. Vessük össze a vásárlásokat a pörgetések számával, hogy megkapjuk a konverziós rátát.

386 pörgetés 7 vásárlást generált. Ez 1,81% konverziós ráta, ami átlagon felülinek mondható. Viszont, ha csak a nyertes pörgetéseket vesszük számításba, vagyis 320-t, akkor a konverziós ráta felemelkedik 2,18%-ra, ami manapság egy elég kiemelkedő értéknek számít. Régi, beállt, nagyon jó folyamatokkal rendelkező és megbízható webáruházak is ritkán érnek el ilyen magas értéket.

Érdemes ezt az értéket összehasonlítani az átlagos konverziós rátával. Az összehasonlítási alap, a kampányt megelőző hónap volt. Az eredményeken némileg torzít az, hogy a húsvéti ünnepek pozitív irányba tolták el a forgalmat. 2016 márciusában az átlagos konverziós ráta 0,92% volt.

Ha a két időszak konverziós rátáját összevetjük, akkor látszik, hogy a kampányidőszak alatt a konverziós ráta több mint duplájára emelkedett. Ezt a növekedést úgy sikerült elérni, hogy érdemeben nem emelkedett a marketing költség és még a kedvezmények sem voltak sokkal magasabbak a korábban felkínáltnál.

Ezzel a hipotézisünk második felét is sikerült igazolni. Vagyis, a látogatók elég nagy eséllyel válnak vásárlóvá/újra vásárlóvá a játék hatására. Ez egy win-win szituáció. Te, mint tulajdonos, nagyobb profitot érhetsz el, ugyanakkora költségvetéssel. A látogatók/érdeklődők pedig még jobban élvezik a vásárlást, több időt töltenek az oldalon és nyertesként távoznak.

Most Te jössz!

Ha Te is fel szeretnéd pörgetni a vállalkozásod és kipróbálnád ezt az új marketing eszközt, akkor nincs más dolgod, mint ide kattintani!

A tesztelés teljesen ingyenes és ez a verzió a jelentkezők számára mindig ingyenes marad! Viszont, ha ki szeretnéd próbálni, akkor ne hezitálj sokat, mert csak 10 vállalkozás számára és csak június végéig tudjuk biztosítani ezt az ingyenességet.

Szóval ne hezitálj, mert lemaradsz a lehetőségről, kattints ide!

Ha sikeresen felvettük veled a kapcsolatot, akkor néhány nap alatt el is indulhat a kampányod. A tervezésben szívesen segítünk. Cserébe csupán visszajelzéseket kérünk!

Ha kérdésed van, akkor a hello@urbanmarketing.hu címen el tudsz érni minket.

Hello,

A blog mobil marketinggel foglalkozik. Megmutatja, hogy miként lehet a mobil felhasználók egyre növekvő bázisát megfogni.
Ha el szeretnéd érni a mobilos felhasználókat és segítségre van szükséged, akkor keress bátran a hello@urbanmarketing.hu címen!